A célom 30 kg-tól megszabadulni. Még jobb lenne 35-től, de az előbbivel már elégedett lennék. Aztán ki tudja, lehet hogy addigra teljesen megszállott lennék, és meg sem bírnék állni. De ne szaladjunk ennyire előre.
Azért remélem, hogy rajtam kívül más is fogja olvasni a blogomat, aminek persze a legfőbb célja, hogy a kitartásomat erősítse, de emellett ha másoknak is segít, akkor már nagyon jó. :)
Amit csinálok, az nem fogyókúra, mert ezt a fogalmat, kifejezést, szót nagyon nem szeretem. Életmódváltás, ez egy gyönyörű szó, ami tele van reménnyel, eséllyel, döntéssel, magával az élettel. A kúra különben is egy szakaszt jelöl az életben, aminek van kezdődátuma és vége. Nem jelent semmi jót, ha kijelölünk két dátumot. Mit segít ez rajtunk? Semmit... Ami utána következik az a visszaesés a kövérségbe, gyengeségbe. Életem során sokszor voltam gyenge, elég is volt belőle.
Szóval nincs semmiféle fogyókúra meg éhezés. A paleo életmóddal összeismerkedtem tavaly év végén, és nagyon szimpatikus lett. Aztán el is kezdtem idén januárban, és az első héten nagyon megszenvedtem. Volt olyan nap, hogy sírtam, kiborultam olyan rosszul éreztem magam. 4 teljes napig egyfolytában fájt a fejem, éjjel is. Lehet, hogy a szénhidrát és cukor kiiktatása ennyire megviselte volna a szervezetemet? Nem tudom, hogy van-e összefüggés, de én hiszek benne. Az első két hét volt az átállás időszaka. A paleo nem gyerekjáték és nem is leányálom az elején. Nagyon sok lemondással jár. Volt olyan nap, amikor egész nap azon gondolkodtam, hogy akkor én már ezt sem ehetem és azt sem soha többé? Ez nagyon rossz gondolkodás, ami simán megöli a fogyásba vetett hitünket, erőnket is akár. Szóval nagyon gyorsan el kellett hagynom ezt a fajta hozzáállást, ha nem akartam feladni. Márpedig nem akarom feladni!! Meg akarom mutatni mindenkinek, hogy képes vagyok lefogyni. Nem voltak az életemben eddig olyan események, amik nagyon nagy erőfeszítésembe kerültek volna. Kivéve talán a főiskola elvégzését...
Több leszek azáltal, ha megmutatom másoknak, mire vagyok képes? Nem tudom... A saját szememben biztosan. Jobban elfogadnak, ha lefogyok? Nem tudom... Nem éreztem eddig sem, hogy ne fogadnának el. Kivéve édesanyámat. Ő biztosan nem fogadott el, de most már nem hibáztatom emiatt. Ez megér egy külön blogbejegyzést, azt hiszem. Büszke lennék magamra, ha sikerülne? Biztosan!! Mindenkinek eldicsekednék vele, az már biztos. :)
